„Négyest kaptam matekból, az öcsém is jön majd a tanodába”

Noha a COVID-19 járvány erősödése miatt csak online konferencia keretein belül találkozhattak egymással a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) svájci képviselői, programkoordinátorai, jelenlegi és potenciális megvalósítói, ez nem jelentett akadályt abban, hogy fél napos workshop keretein belül értékeljék az elmúlt négy éves projektperiódust, és ötleteljenek a következő évek programjával kapcsolatban.

A HEKS 2013 óta segíti a Magyarországi Református Egyház romák közötti szolgálatát, gyülekezeteken és iskolákon keresztül, az elmúlt hét évben több mint húsz település valósított meg tanodai és iskolai programokat. 2020-ben már a második négyéves ciklus zárul le, és küszöbön az új – a vissza és előretekintés így egyaránt terítékre került a 2020. szeptember 23-án, a Zoom felületén.

Dani Eszter zsinati missziói irodavezető igei köszöntőjében hálás szívvel fordult a gyülekezeti és iskolai projektek résztvevői felé, kiemelve, hogy szolgálatuk elengedhetetlenül fontos a falak leépítése, az egyházi és társadalmi inklúzió megteremtése terén. A lelkipásztor hozzátette: „Hiszem, hogy ezekben a programokban ti magatok is találkoztok Istennel. Keressétek továbbra is az Ő akaratát.”

A HEKS oldaláról Angela Elmiger közép-európai programkoordinátor üdvözölte a csaknem harminc résztvevőt, és mutatta be kolléganőjét, Bettina Malhotrát, aki a következő négy évben szorosabban fog együttműködni a magyarországi projektvezetőkkel.

A 2017 és 2020 közötti Országprogram értékelését a SIMPACT Nonprofit Kft. végezte az elmúlt hónapokban – a cég képviseletében Nagy Gábor ügyvezető mutatta be az eredményeket, ahogyan tette azt a HEKS nyári workshopján, az MRE Zsinati székházában. A bemutatóból kiderült, hogy a lokális HEKS-projektek nagyban segítik az MRE cigánymissziós stratégiájának megvalósítását, mindemellett megfelelnek az országos stratégiáknak is.

Az iskolákban minden érintett fogalmazott meg pozitív változásokat, a tanodákban pedig a gyermekek teljesítménye mellett más kompetenciáik is javultak. Az egy gyerektől származó „Négyest kaptam matekból, az öcsém is jön majd a tanodába” idézet csak egy volt a pozitív visszajelzések közül (Az eredményekről bővebben ide kattintva lehet olvasni).

Ezt követően a svájci képviselők vázolták fel a következő négy éves Országprogram terveit. A HEKS számára továbbra is kiemelt fontosságú az egyházak társadalomformáló szerepe, mind projektmegvalósítóként, mint erkölcsi támogatást nyújtó szervezetként. A fő fókusz ez időszakban azon lesz, hogy anyagilag stabil lábakra helyezzék a programokat, melynek része, hogy helyi támogatás egészítse ki a HEKS-finanszírozást. Az alapcél azonban továbbra is a régi: a cigányok nagyobb egyházi és társadalmi inklúziója az egyházak megerősített felelősségvállalásával, az emberi és anyagi erőforrások hatékonyabb felhasználásával.

A részcélok a következőek: a Magyarországi Református Egyház és gyülekezeti megfelelő forrásokkal rendelkezzenek a roma közösségek bevonásához, a roma és nem roma emberek közötti megerősített kapcsolódások inkluzív közösségeket hozzanak létre, a roma gyerekek és fiatalok jobban ki tudják aknázni a bennük rejlő képességeket, illetve hogy a református iskolák befogadóbbá váljanak.

A gyülekezeti, illetve iskolai programokra lebontott célkitűzéseket Ignácz Andrea és Ablonczy Dániel projektkoordinátorok ismertették. Az első részcélhoz (Struktúra és kapacitásbővítés) kapcsolódóan: a gyülekezetek mentorálást kapnak és érzékenyítő workshopokon vesznek részt, melynek segítségével az előítéleteket és diszkriminációt felismerhetik és felléphetnek ezek ellen a közösségeikben, meghatározott számú gyülekezet vesz részt a projekt megvalósításában, melyek közül 2/3 a romák által leginkább lakott területekről kerül ki, illetve fontos a partnerkapcsolatok kialakítása és fenntartása.

A közösségépítés kapcsán: A sokszínűség méltánylása nagyobb hangsúlyt kap a közösségeben, a keresztény értékek hangsúlyt kapnak és megalapozzák a békés együttélést a közösségekben, a roma örökség és kultúra a romák és nem-romák közt is nagyrabecsültté válik, az ezzel kapcsolatos tudás, érzékenység mértéke növekszik. Lényeges elem a romák és nem-romák közös tevékenységeinek támogatása, valamint hogy roma és nem-roma fiatalok és felnőttek együtt végeznek önkéntes tevékenységet közösségi eseményeken és egyéb munkákban.

Fontos szerep jut a roma és hátrányos helyzetű gyerekek támogatásának egy szakmai csoport által, főként iskolai teljesítmény és pályaorientáció kapcsán, a helyi iskola és a családok bevonásával, de cél az iskolakorhatár alatti gyermekek támogatása is. A programokon a fókusz a személyiség-fejlesztésen, illetve a csoportos viselkedés-fejlesztésen van, emellett nagyon fontos még, hogy a roma gyerekek és fiatalok megerősödjenek a keresztény értékekben.

Az iskolai befogadás terén elsődleges cél a református iskolák és más érdekeltek érzékenyítése az inkluzív oktatásra, valamint aktív szerepet játszani annak előmozdításában. Ahogyan ez korábban történt, a református iskolák továbbra is egy átfogó befogadási programban vesznek részt, melynek során megvalósítják az inkluzív oktatást. Az intézmények ezzel a hátrányos helyzetű roma tanulók esélyeit növelik a középiskolákba való bejutáshoz, javítva az integrációjukat, és ahol lehetséges, a felek az inkluzív iskolák és a gyülekezetek közötti kapcsolatok megszilárdításán dolgoznak majd.

A tájékoztatót követően a workshop résztvevői külön csoportokban oszthatták meg véleményeiket és megjegyzéseiket a célokkal kapcsolatban, a tervek között szerepel azonban kisebb létszámú egyeztetések megvalósítása, ahol az általános célok és a speciális szükségletek lennének leginkább fókuszban. Ezek a találkozások jelentik majd a következő Országprogram tervezésének végső fázisát, mielőtt a résztvevők benyújtanák saját programterveiket novemberben.

Szöveg és fotók: Dezső Attila