Fecskefészek lakói – Látogatás a pilisvörösvári tanodában

A Magyarországi Református Egyház tanodáiban hátrányos helyzetű és roma gyerekek tucatjai számára nyílik lehetőség a tanulásra, hitéleti és szabadidős programokon való részvételre, szerte az országban. Pilisvörösváron öt évvel ezelőtt a HEKS (Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete) támogatásával indult el az iskolai lemorzsolódás megelőzésére szolgáló program, amely ma már európai uniós forrásból valósul meg – a svájciak a baba-mama klub működését finanszírozzák. A Fecskefészek Tanoda nyílt napján jártunk.

Ha valaki ismeretlenül sétál Pilisvörösvár szűk mellékutcáiban, észrevétlenül elballaghat a helyi református gyülekezet temploma mellett, a gyerekzsivaj azonban rendszeresen felkeltheti az arra járó figyelmét. Az istentiszteleti helyszín tőszomszédságában található ugyanis a közösség egy régi parasztházból átalakított gyülekezeti terme, amely hétköznaponként, hétfőtől csütörtökig tanodai foglalkozásoknak ad otthont.

A HEKS 2013 óta több mint egy tucatnyi gyülekezet gyerekszolgálatát támogatja a Magyaroszági Református Egyházzal kötött megállapodás értelmében, Pilisvörösváron 2014-ben létesült tanoda a segítségükkel. Az iskola utáni hátránykompenzáló programok óriási jelentőséggel bírnak, hiszen rengeteg gyerek itt érti meg igazán a tanulás fontosságát, kap segítséget a házi feladatok elkészítéséhez – és egyáltalán perspektívát az élethez, amelyre egy egyszobás lakásból indulva, lehetőségek híján minimális esélye lenne.

A Pilisvörösvári Református Gyülekezet 2018-ban úgy döntött, hogy egy európai uniós pályázat keretében működteti tovább a tanodát, a HEKS azonban továbbra is jelen van a településen, mint a baba-mama kör támogatója. Mint azt Bükkösi Zsófia óvodapedagógustól megtudtuk, körülbelül tíz családdal van aktív kapcsolatuk, öt-nyolc anyuka pedig rendszeresen eljár a klub csütörtök délelőtti alkalmaira.

„Az édesanyák itt védett közegben lehetnek kisbabájukkal és kisgyermekeikkel, amelyre otthon nem lenne lehetőségük” – mondta a Zsófia. „Komplex foglalkozásokat szervezünk nekik, kézműveskedünk, éneket, mondókákat és meséket tanulunk, melyeket később tovább tudnak adni a gyermekeiknek. Muszáj ezeket erősíteni, már csak azért is, hogy a kicsik ne tévé és telefon mellett nőjenek fel.”

Az anyukák számára egyébként lehetőség van csoportos fejlesztésen és egyéni tanácsadáson való részvételre, az alkalmak rendszeres része a közös étkezés, és természetesen nagy hangsúly van a lelki táplálékon is, közös bibliaolvasással és imádkozással. „Ennek köszönhetően többen bekapcsolódtak a gyülekezet életébe is” – tette hozzá a baba-mama klub vezetője.

A jelenleg 25 lurkónak segítséget nyújtó tanodát Nagy Krisztina, az MRE felzárkózási ágazatának szakmai vezetője irányítja, szoros együttműködésben Balogh Sándor református lelkésszel és pedagógusokkal. Sok esetben tapasztalni, hogy egy-egy összejövetelre úgy kell „összekaparni” a gyerekeket, Pilisvörösváron azonban ez koránt sincs így: mindenki – szülők és gyerekek – időben érkezett a nyílt nap kezdetére, jelezve, milyen létfontosságú számukra a részvétel.

„Nagyon szeretünk itt lenni! Tanulunk, kirándulunk, hamarosan a Mary Poppinst fogjuk megnézni!” – mondta az egyik kislány, miközben a fiúk vidáman fociztak a tanoda és a templomépület közötti, szűk füves területen. A kulturális programról ottjártunkkor a határainktól túl is ismert és elismert, budaörsi Romano Glaszo Emberi Hang Művészeti Csoport gondoskodott, autentikus cigány dalok előadásával, ének-, illetve táncoktatással, melybe örömmel kapcsolódtak be kicsik és nagyok egyaránt.

A tanodák nélkül a gyerekek sokkal kevesebbet tudnának meg az őket körülvevő világról, amelyben felnőttként nekik is meg kell találniuk a helyüket. Sokuknak a mindennapok kilátástalanságából jelentenek menekülést a foglalkozások, melyek – ha a szükségesnél kevesebb helyen is, de – apró lépéseket jelentenek a jobb, reményteljesebb élet felé vezető úton.

Dezső Attila